Chánuka - A fény ünnepe  

A b@szó kígyókkal foglalkozzál és váltogasd a nemed tovább a boldog hanukádon.

A Polgárőrséget felhozni példának baromi nagy tájékozatlanságra vall. Annak tevékenységét ugyanis jogszabály szabályozza, állam által felruházott jogokkal bír (pl. közfeladatot ellátó személynek számítanak), ill. állam által erősen szabályozott.

Tehát nagyon nincs igazad. És nagyon durva, hogy a kettős mércédet mégcsak nem is látod. És nevetséges az a hazug szöveged, amit állandóan írsz, hogy a szocik tehetnek a szélsőségesek megerősödéséről, ha lemondtak volna korábban, nem lenne így, írod, azt sugallva, hogy károsnak tartod a Gárda, Jobbik, stb. megerősödését, miközben örülsz, hogy így van, mert állandóan ennyire véded őket.

Polgárőrség is ellát rendvédelmet.
Ráadásul a rendvédelem egy elég tág fogalom. (pl. küzdenek a köztéri szemetelés ellen, kutya "piszok" ellen... ne tegyék? :) )
Az önvédelemhez pedig mindenkinek joga van.
Felmerült,hogy a Jobbik "alszervezete",mivel nem kizáró ok az,hogy tagja legyen a Jobbiknak így ez sem igaz.

ha már keresik a kákán a csomót...

"Ezeket nem találom a felsorolásaidban."

Pedig ott van: rendvédelmi és önvédelmi feladatokat akarnak ellátni. Ezek állami feladatok, megvan rá a megfelelő hatóság. Tehát tartod továbbra is a kettős mércédet?

"És a Gárdának tagja lehetett bármely párt tagja vagy párton kívüli. Ezért nem kell csak a Jobbik-hoz kötni."

Az, hogy mindkettőt Vona alapította/vezette, az nem kötődés ugye? Az oké, hogy a te szellemi kapacitásod annyi, hogy ez szerinted nem kötődés, de mást ennyire kár hülyének nézni.

"Ha esetleg utánaolvasnál a vonatkozó történelmi eseményeknek artur, akkor bizonyára nem csak az egyik fél álláspontját kezelnéd tényként.
Mivel jó vagyok hozzád, megengedem, hogy elolvasd, mit is ír a zsidó nép történetéről és Izraelről a Wikipédia. Ha esetleg ellentmondásokat vagy hamis megállapításokat találsz benne szólj lécci!"
Gratulálok és egyben köszönöm, hogy megtaláltad és ismertetted velem a közismerten megbízható és hiteles wikipédia vonatkozó szócikkét !!! Igen szép és tendenciózus írás, tele csúsztatásokkal és féligazságokkal, már-már kedvem lenne szétszedni, de nem ér annyit az egész, bár ha egy hallgatóm adna le egy ilyen egyoldalú irományt - függetlenül, hogy arab vagy zsidó szemszögből készülne - már nem hallgatnám el a kritikáimat...
De a csőlátással nem tudok mit kezdeni, azért valamiben egyetértünk, olvassatok sokat mindkét nép történetéről, kultúrájáról és vallásáról, érdemes...

..már Hanukka véget ért, lezárható ez a topik vagy inkább exportálják a barikádra, vagy a többi magasszínvonalú "hiteles" portálra:)
Vagy most folytassátok a keresztény karácsonnyal, és az a köré szőhető háborúkkal stb.

Sávua Tov!
Szép hetet mindenkinek!

DEMOKRÁCIA:

A Hamasz véleménye szerint a merénylet mögött Izrael áll. A mozgalom gázai szóvivője úgy vélte, hogy Hálil meggyilkolása "a cionista Moszad (az izraeli titkosszolgálat) aljas b?ntette" volt. A szervezet Damaszkuszban kiadott közleménye megtorlást helyezett kilátásba, amelynek módjáról a mozgalom vezetői döntenek majd.
Nevük elhallgatását kérő izraeli biztonsági hírforrások nem sokkal a damaszkuszi robbantás után elismerték, hogy izraeli ügynökök végeztek a Hamasz-vezérrel. Magas rangú izraeli vezetők – közöttük Ariel Saron kormányfő és a hadsereg vezérkari főnöke – a közelmúltban figyelmeztettek: egyetlen Hamasz-vezető sincs biztonságban, még azok sem, akik a palesztin területeken kívül élnek.

"Izraelnek a határain túlnyúló, úgynevezett "hosszú karját" akkor ismerte meg a világ, amikor az ország – Henry Kissinger egykori amerikai külügyminiszter szerint – legférfiasabb miniszterelnöke, Golda Meir asszony utasította a Moszadot az 1972-es müncheni olimpián túszul ejtett és megölt tizenegy izraeli sportoló gyilkosainak felkutatására és likvidálására. Így 1973-ban izraeli kommandósok a libanoni Bejrútban megölték a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) három vezetőjét. Ugyanabban az évben izraeli ügynökök Norvégiában megöltek egy marokkói pincért, akit összetévesztettek Ali Hasszán Szalamehhel, Jasszer Arafat PFSZ-vezető testőrségének parancsnokával. Ezt a tettüket 1979-ben "korrigálták", amikor egy bejrúti autóbombás merényletben a Moszad végül is megölte az igazi Szalamehet, a müncheni mészárlás értelmi szerzőjét.

"A Moszad következő nagy külföldi akciója 1988-ban Tuniszban volt. Akkor Arafat katonai helyettesét, a hírhedt Abu Dzsihád nev? palesztin kommandósvezért lőtték le. Izrael "hosszú karja" ezután 1995-ben csapott le Máltán, amikor "ismeretlen ügynökök" lelőtték Fathi Skakit, az Iszlám Dzsihád legfőbb főnökét. 1997-ben Jordániában ismét baklövést követett el a Moszad, amikor megkísérelte megmérgezni Haled Masalt, a Hamasz vezetőjét. A Moszad ügynökei a nyílt utcán egy injekciós t?t szúrtak a terrorista főnök nyakába, de ott helyben elfogták és letartóztatták őket. Amman csak a méreg ellenszere, valamint Hamasz-foglyok szabadon engedése fejében adta át Izraelnek az ügynökeit. Idén július 19-én a libanoni fővárosban, Bejrútban autóba rejtett pokolgép végzett Galeb Avalival, a dél-libanoni terrorszervezet, a Hezbollah vezetőségi tagjával. E merényletet is a Moszadnak tulajdonították. Izrael nem kommentálta az esetet. A vasárnapi damaszkuszi merényletet is csak félhivatalosan ismerte el Jeruzsálem.

"A következő évtized elején Izrael fogságba ejtette Adolf Eichmannt, a "végső megoldás" végrehajtóját, aki Argentínában rejtőzött, és bíróság elé állította őt. Azóta izraeli bíróság senkit sem ítélt halálra."

Erre is úgy emlékszem mintha emberreblás lett volna.
Ami a terrorizmus egyik eleme.
Azonkívül volt az a MALÉV gép aminek a lezuhanása a mai napig nem tisztázott. Talán nemrég felvetődött,hogy ismételt vizsgálatot kezdenek,de letiltották. Nem lehet a roncsot bolygatni.

Ez mind szép és jó is volna, ha a Világ egy nagy jógatábor volna!
Üdvözlet a Földön!

Sziasztok!
Érdekes olvasni, ahogy az arab-izraeli ellentétről írnak sokan innen Magyarországról. Indiából jövök most egy jógatáborból, ahova mindenféle országból érkeztek emberek. Pl. libanoniak, izraeliek, egyiptomiak is. És tök jól megvoltak, senkinek eszébe nem jutott haragudni a másikra. Mint ahogy én is jól megvoltam a román meg a szlovák sráccal. Nem kell ezt túlspirázni.
Boldog, békés ünnepeket:)

Ma belenéztem a Jobbik topicjába, hátha felfedezek egy-két ismerőst. És lám..... vulkán01, pampa.
Tudtam, hogy honnan ez a "korrektség a témában, a demagógia, a politikai vakság és a másság tiszteletlensége.
Mert akkor egy Hanuka-ünnep nem fulladt Izrael-állam vitává, amelyhez ennek a két úrnak semmi köze.
Nagyin sok probléma van a világban és lesz, de csak Izraelről beszéltek. Ezt igazi magyarként mondom, aki szereti a hazáját és tiszteli a másságot.

Köszönöm a kiegészítést, vulcan.
Azt nem tudtam, hogy Irán is megbombázta. Ez a tény viszont pont az ellenkezőjét mutatja annak, amit pampa állíott: nem Iránt bombázták, hanem ő bombázott.

"1981. június 7-én az izraeli légierő meglepetésszerű és súlyos csapást mért az Irakban található osiraki atomreaktorra, melyről a hírszerzés azt feltételezte, hogy atomfegyverbe való plutóniumot állítanak elő. A csapásban az 1976 óta fejlesztett F-16-os vadászrepülőgépek vettek részt, melyeknek a Beeka-völgyi bombázás mellett ez volt az első harci bevetésük.

Az osiraki atomerőművet, mely egy 40 megawattos, könnyűvizes reaktorból állt, még 1977-ben kezdte el fejleszteni az iraki kormány. A munkálatokban Franciaország nyújtott segítséget, hiszen maga a létesítmény a francia Osiris típusú atomerőműre alapult. A neve is innen származott: azt a halottak egyiptomi istene és az Irak szavak után kapta. A Tuwaitha Nukleáris Kutatóközpontban kialakított létesítmény Bagdadtól 18 kilométerre terült el, dél-keletre. Az osiraki atomerőmű az első csapást az 1980-ban szenvedte el. Szeptember 30-án két, F-4 Phantom típusú iráni vadászgép támadást intézett a kutatóközpont ellen."

Továbbra is állítom, hogy az nem iráni atomlétesítmény volt. De hogy elvarrjam a vitát, szerintem az iraki atomerőmű volt.
Kérdésedre válaszolva: Valószínűleg megértettem volna azt az államot, aki megelőző csapással próbálta volna megakadályozni izraeli atomfegyver kifejlesztését, amennyiben a fegyver kifejlesztése közben Izrael azt hirdette volna, hogy szent céljának tekinti az illető állam teljes megsemmisítését, mint ahogyan azt most állítja Irán.

szép viki példa volt

Ha esetleg utánaolvasnál a vonatkozó történelmi eseményeknek artur, akkor bizonyára nem csak az egyik fél álláspontját kezelnéd tényként.
Mivel jó vagyok hozzád, megengedem, hogy elolvasd, mit is ír a zsidó nép történetéről és Izraelről a Wikipédia. Ha esetleg ellentmondásokat vagy hamis megállapításokat találsz benne szólj lécci!

"A zsidók őseinek megjelenése Izrael területén a Biblia elbeszélése alapján az i. e. 2. évezred első felére tehető. A történet szerint Ábrahám ősatya családjával és félnomád törzsek egy csoportjával kijött a mezopotámiai Háránból, és hazát keresett azon a földön, amelyet Istene mutatott neki a következőképp: „És mondá az Örökkévaló Ábrámnak: Menj el országodból, szülőföldedről és atyád házából azon országba, melyet én neked mutatok. És teszlek téged nagy néppé és megáldalak, s naggyá teszem nevedet; és áldás leszel. Megáldom a téged áldókat és megátkozom a téged átkozókat. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.” [3]
Ezek a nomád vándorok azonban nem hagytak maguk után vándorlásaikról kézzelfogható nyomot, bár a bibliai elbeszélés szerint jelentős települést hoztak létre a Kánaán hegyeiben, amely összekötő kapocsként, kereskedelmi központként működött a környéken élő népek között.

A korábbi Kánaán földjére a Kr. e. 13. században áramlottak be a héber törzsek. A 12 törzs összevonásával a Kr. e. 11. században alakult ki az egységes zsidó állam. Salamon halála után a Júda törzs vezetésével elégedetlen északi törzsek Jerobeám vezetésével elszakadtak, s így két állam jött létre: északon Izráel (fővárosa: Szamária), délen Judea (fővárosa: Jeruzsálem). Izráelt Kr. e. 722-ben megsemmisítették az asszírok, Judea pedig az adófizetőjükké vált. Kr. e. 587-ben a babiloniak foglalták el Júdeát, s lakói nagy részét elhurcolták ("babiloni fogság"). Miután a perzsák legyőzték Babilóniát, visszatelepítették a zsidókat hazájukba, akik főpapjuk vezetésével korlátozott önkormányzatot élveztek. Nagy Sándor birodalmából először a Ptolemaioszok, majd a Szeleukidák szír-görög birodalmához kerültek.

Kezdetben a Szeleukida Birodalmon belül autonóm társadalmat alkottak, szabad vallásgyakorlással. Később a hellenizmus terjesztésével párhuzamosan egyre inkább üldözték a zsidó vallást. A Szeleukidák ellen Júdás Makkabeus vezetésével felkelés indult (Kr. e. 167-142), és a maroknyi zsidó csapat győzelmet aratott a szír-görög megszállók felett. (Innen ered a Chánuká, a fények ünnepe). A Makkabeusok uralma alatt a zsidók független királyságban éltek.
Palesztina [szerkesztés]
Az újszövetségi Szentföld: Szamaria, Judea, Galilea, Nabatea, Idumea…

A függetlenségnek a Római Birodalom terjeszkedése vetett véget: Pompeius i. e. 63-ban elfoglalta Jeruzsálemet. A terület római klienskirályság lett, Kr. u. 6-ban pedig római provincia. A római fennhatóság első száz éve alatt viszonylagos vallásszabadságot élvezett Izrael népe, de a függetlenségi törekvések és a 66-ban kitört zsidó felkelés miatt Nero háborút indított Titus Flavius Vespasianus vezetésével. Bár Nerót közben eltávolították a trónról, a birodalom végül a felkelést leverte és egész Izraelt leromboltatta (70. Áb hó 9-én, innét a zsidó böjtnap, a tisó-beáv), a tartományt pedig végleg beolvasztották a Római Birodalomba. A zsidó népet száműzték a birodalom távoli részeibe, legnagyobb részük Európába és Ázsiába menekült (ez a zsidó diaszpóra). A menekültek jelentős része asszimilálódott a különböző kultúrákba, de sokan megőrizték a zsidó vallási hagyományokat, felvállalva a gyakori üldöztetéseket és szegregációt az ősi kultúra megőrzésének érdekében. A rómaiak bosszúból a terület nevét is megváltoztatták: a Júdea nevet eltörölték, helyette Palesztinának nevezték a tartományt. A palesztin = filiszteus egy ókori nép volt, amelyik állandóan háborúzott a zsidósággal. Lásd: link Ebből is látszik, hogy az ókorban letűnt filiszteusoknak semmi közük nincs a mai palesztinokhoz, akik a területen élő mai arabok. Izrael állam 1948-as megalapítása előtt palesztinnak nevezték az összes, ezen a területen élő népet, beleértve az arabokat, zsidókat, egyéb helyi népeket.

Azon a területen, amit különböző nézőpontból, de ugyanarra a vidékre vonatkoztatva Izraelnek, Palesztinának, Szentföldnek nevezünk, folyamatos a zsidóság jelenléte. Legkisebb arányban a lakosság között valószínűleg akkortájt voltak, amikor a muszlimok elfoglalták a vidéket. Ez 636-ban történt. A terület ezután különböző muszlim dinasztiák birtokában volt, illetve egy részén a keresztesek Jeruzsálemi királysága állt fenn 1099 után több, mint egy évszázadig. A törökök 1516-ban foglalták el, az Oszmán birodalom (a későbbi Törökország) része volt az I. világháború végéig. A török uralom végén a vidéki népesség túlnyomórészt mohamedán arab, viszont a legnagyobb város, Jeruzsálem lakossága többségében zsidó volt.
Cionista mozgalom [szerkesztés]

A néhai Izrael földjén is kisebbségben maradt a zsidóság. A több száz éve tartó, változó intenzitású üldöztetések kényszercselekvésekre kényszerítik a zsidókat. Ezekben az időkben még az asszimilálódásban látták a megkülönböztetések elkerülésének leghatékonyabb módját, de a szegregálódás (társadalmi elkülönülés) elkerülhetetlen maradt. A 19. században főként Palesztinában, Európában és Oroszországban újraéledő „túltengő” nacionalizmus és az egymást érő pogromok hatására – a század közepétől – kialakul a cionizmus eszméje. A mozgalom célja egy új, zsidók által vezetett önálló állam létrehozása, valamint a diaszpórában élő zsidóság érdekeinek egységes képviselete. Értelmezése ma is sokrétű, de egyik ismertté váló (nem első) hirdetője Herzl Tivadar lett. 1895-ben a budapesti, német ajkú zsidó családból származó Herzl megfogalmazta a Judenstaat (magyar fordításban A Zsidó-Állam) című tanulmány első vázlatát.[4] A tanulmány eljutott a szétszórtan élő összes zsidó közösséghez, ahol széleskörű vitákat indukált. Ezek megvitatására – Herzl szervezése révén – 1897-ben összehívták az Első Cionista Világkongresszust, melynek helyszíne a svájci Bázel lett. „Babilon folyóvizeinél ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk. Bázel folyójánál leültünk és elhatároztuk, hogy többé nem sírunk.”[5]

Kezdetben az asszimilálódott, a neológ és a liberális zsidó közvélemény határozottan elutasította a kongresszus céljait, ugyanakkor az akkor még hadban álló Brit Birodalom Külügyminisztériuma egy nem hivatalos nyilatkozatban (az 1917-es Balfour-nyilatkozat) támogatását fejezte ki egy „nemzeti haza” létrehozásáról Palesztinában.
Alija [szerkesztés]
Palesztin brit-mandátum terültet az 1920. április 19–26. között lezajlott San Remo-i konferencián
Az 1947-es ENSZ rendezési terv Palesztina felosztásáról. (sárga=arab terület, narancssárga=izraeli állam, Jeruzsálem ENSZ-igazgatás alatt)

A betelepülő zsidóság több hullámban (alija) érkezett a szinte teljesen arabok lakta Palesztina területére. Az alija másnéven hazatérési program. A zsidó szervezők (később hatóság) által előre megtervezett letelepedési utasításokat betartva (kibuc-mozgalom) alakult ki a későbbi Izrael mai település-rendszere (a terület addig kb. 10%-ban volt csak lakott). A török hatóságoktól és az arab birtokosoktól megváltott, addig javarészt megművelhetetlen területeket azonban egyre gyakrabban érték arab fegyveres rajtaütések. Az újabb és újabb arab támadások miatt 1921-ben megalakult a Hagana (magyarul Védelem), a bevándorlók alapította fegyveres szervezet, melynek legfőbb feladata a telepek védelme lett. A Hagana defenzív berendezkedése számos tagjának nem tetszett, így a belső ellentétek eredményeképpen 1931-ben a kilépett tagok megalakították a milicista Irgunt (Hagana Bet, vagyis Hagana B). Mind az Irgunt, mind az Irgunból kivált még radikálisabb Lehit (későbbi nevén: Stern-csoport) a rendszeres, főleg brit katonák ellen elkövetett merényleteik miatt mind a britek, mind a mérsékeltebb izraeli szervezetek (köztük a Hagana is) terroristaszervezetnek tekintették.

A többségi arab lakosság nyomására 1939-ben a brit kormány nyilatkozatban korlátozta a bevándorlási lehetőségeket, a következő öt évre összesen 75 000 ember kaphatott csak letelepedési engedélyt, korlátozták a földvásárlási lehetőségeket, és kilátásba helyezték egy izraeli–arab közös kormányzású független állam létrehozását Brit–Palesztinában 10 éven belül. Ez az intézkedés tovább mélyítette az arab–izraeli konfliktust. A két nép közötti és a britekkel szembeni feszültség csúcspontja az 1946. július 22-én a palesztinai brit főhadiszállás, a King David Hotel ellen elkövetett 91 halálos áldozatot követelő robbantás volt, nagyban hozzájárult az ENSZ 1947-es közgyűlésére kidolgozott és beterjesztett Palesztin rendezési terv elfogadásához. Ez alapján egy arab és egy izraeli állam jött volna létre, míg Jeruzsálem a konfliktusok elkerülése végett ENSZ igazgatás alá került volna. Bár a közgyűlés 33 igen, 13 nem és 10 tartózkodás mellett elfogadta (köztük a későbbi miniszterelnök David Ben-Gurion is Izrael nevében), azóta sem valósult meg, mivel a nemmel szavazó Arab Liga államai az eredmény ellenére sem voltak hajlandóak elfogadni a döntést. Az 1946 közepétől szinte folyamatos utcai zavargások és erőszakos cselekmények ezután fegyveres összecsapásokba torkoltak. A britek igyekeztek kordában tartani az eszkalálódó eseményeket (mindkét felet próbálták lefegyverezni), de csak részleges sikereket értek el. Az 1947 őszére kidolgozott kiürítési tervekhez tartották magukat, amely szerint 1948. május 15-én kell az utolsó katonának elhagynia az akkor már hivatalos Izrael állam földjét. Még az ezt megelőző nap, a brit katonák többségének hajóra szállásával, május 14-én David Ben-Gurion kikiáltotta a szabad és független Ciont, azaz Izrael államát, amelyet azonnal megtámadtak az őt körülvevő arab államok, kitört az első arab–izraeli háború. A konfliktus így kiszélesedett, pedig korábban csak a Palesztinában élő zsidók és arabok vitája volt.
Searchtool right.svg Bővebben: Izrael állam történelmének vitatott kérdései
Izrael állam [szerkesztés]

A harcok után egy évvel tűzszünetet hirdettek, és megállapodtak egy ideiglenes határban, az úgynevezett zöld vonalban. Jordánia elfoglalta az úgynevezett Nyugati Partot és Kelet-Jeruzsálemet, a gázai övezet pedig egyiptomi ellenőrzés alá került. Izrael 1949. május 11-én lett az Egyesült Nemzetek Szervezetének tagja. A háború alatt az ENSZ becslése szerint 711 000 arab, a korábbi arab lakosság 80%-a hagyta el Izraelt. A palesztin menekültek sorsa manapság az egyik fő ütközőpont az izraeli-palesztin konfliktusban.

Az új állam első éveiben a David Ben-Gurion miniszterelnök vezette Munkáspárt volt az izraeli politika fő ereje. Ezekben az években tömegesen vándoroltak be a Holokauszt túlélői és az arab országokból kiüldözött zsidók. 1948 és 1958 között Izrael lakossága 800 000-ről 2 000 000-ra nőtt. Az érkezők többségének nem volt vagyona és átmeneti táborokban laktak. 1952-ben több mint 200 000-en éltek ilyen táborban. A válság megoldására Ben-Gurion jóvátételi egyezményt írt alá Nyugat-Németországgal, ami a zsidók körében tömeges tiltakozást váltott ki, Izrael eszméjét összeférhetetlennek tartották azzal, hogy üzleteljen Németországgal.

Az 1950-es években Izrael gyakori palesztin támadásoknak volt kitéve, különösen az Egyiptom megszállta gázai övezet felől. 1956-ban Izrael titkos szövetséget kötött az Egyesült Királysággal és Franciaországgal az Egyiptom által államosított Szuezi-csatorna visszafoglalására. Bár az izraeli erők elfoglalták a Sínai-félszigetet, meghátrálásra kényszerültek az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió nyomására. Ugyanakkor ezek az államok garantálták a szabad izraeli hajózást a Vörös-tengeren és a Szuezi-csatornán.

A következő évtized elején Izrael fogságba ejtette Adolf Eichmannt, a "végső megoldás" végrehajtóját, aki Argentínában rejtőzött, és bíróság elé állította őt. Azóta izraeli bíróság senkit sem ítélt halálra.

Azok szerint az arabok szerint, akik elvetették a Palesztina megosztására vonatkozó 1947. évi ENSZ tervet, az izraeli állam törvénytelen, az egyiptomi és a szír hadsereg kísérletet tett Palesztina felszabadítására, bosszút állt Izrael megalapítása miatt. 1967-ben Egyiptom, Szíria és Jordánia sok katonával lezárta az izraeli határt, kiutasította az ENSZ békefenntartókat és Izraelt blokád alá vette a Vörös-tengeren. Izrael ezeket az akciókat casus bellinek (háborút indokló eseménynek) tekintette és megelőző támadást indított. Ez a hatnapos háború. Izrael döntő győzelmet aratott, megszállta a Nyugati Partot, Gázát, a Sínai-félszigetet és a Golán-fennsíkot. Az 1949-es zöld vonal közigazgatási határ maradt Izrael és a megszállt területek között. Jeruzsálem határait viszont kibővítették, betagolták a városba Kelet-Jeruzsálemet. Az 1980-as Jeruzsálem-törvény ismét átszabta a városhatárt és felélesztette a nemzetközi vitát Jeruzsálem státusáról.

Az arab államok kudarca 1967-ben magával hozta nem állami arab szereplők belépését a konfliktusba. Közülük a legfontosabb a Palesztin Felszabadítási Front volt, amely szerint "a fegyveres harc az egyetlen út a haza felszabadítására." A hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején palesztin csoportok izraeli célpontokat támadtak szerte a világban. Ezek közé tartozott az izraeli sportolók lemészárlása az 1972-es nyári olimpián. Az izraeli válasz az Isten haragja művelet volt, amelynek keretében felkutatták és megölték a müncheni mészárlás tetteseit. 1973. október 6-án, a zsidó naptár legszentebb ünnepén, Jom Kippur napján az egyiptomi és a szír hadsereg általános támadást indított Izrael ellen. A háború október 26-án ért véget. Izrael sikeresen visszaverte az ellenségeit, de maga is nagy veszteséget szenvedett. A belső vizsgálat kizárta a kormányzat felelősségét a háborúban, de a közharag mégis lemondásra kényszerítette Golda Meir miniszterelnököt.

Az 1977-es Knesszet-választás jelentős fordulópont Izrael politikai történetében. Menachem Begin Likud pártja legyőzte a munkáspártot. Egy évvel később Anvar Szadat egyiptomi elnök Izraelbe látogatott, beszédet mondott a Knesszetben. Ez volt az első eset, hogy Izrael létét egy arab ország államfője elismerte. Két évvel később Szadat és Menachem Begin aláírta a Camp David-i nyilatkozatot és az izraeli-egyiptomi békeszerződést. Izrael kivonult a Sinai-félszigetről és hozzájárult, hogy megbeszélések kezdődjenek a zöld-vonalon túl élő palesztínok autonómiájáról. Az utóbbira sohasem került sor. Begin kormánya bátorította az izraelieket, hogy telepedjenek le a Nyugati Parton. Sok település létesült, amelyek a palesztinok közé ékelődtek ebben a térségben.

1982-ben Izrael beavatkozott a libanoni polgárháborúba, hogy elpusztítsa a Palesztin Felszabadítási Szervezet bázisait, ahonnan az rakétákkal lőtte Észak-Izraelt. Ebből a lépésből lett az első libanoni háború. 1986-ban Izrael kivonult Libanonból, de 2000-ig fenntartott határai mentén egy ütköző övezetet. A palesztinok izraeli uralom elleni lázadása, az első intifáda 1987-ben robbant ki, az erőszak hullámát hozta a megszállt területeken. A következő hat év során több mint ezer embert gyilkoltak meg. Közülük sokan a palesztinok belső leszámolásainak áldozatai. Az 1991-es öbölháború idején a PFSZ és sok palesztin Szaddam Husszein támogatója volt, örült Irak Izrael elleni rakétatámadásainak.

1992-ben Jichak Rabin lett Izrael miniszterelnöke. Választási kampányában Izrael szomszédaival kötött kompromisszumokat ígért. A következő évben izraeli részről Simon Peresz, palesztin részről Mahmud Abbasz aláírta az oslói jegyzőkönyvet, amely előirányozta a Nyugati Part és a Gázai-övezet részére egy önkormányzó Palesztin Hatóság felállítását. A nyilatkozat tartalmazta Izrael elismerését és a terrorizmus végét. 1994-ben írták alá az izraeli-jordániai békeszerződést, ezzel Jordánia lett a második arab állam, amely felvette a diplomáciai kapcsolatot Izraellel.

Az arab közvéleményre hatott a Pátriárkák barlangjában történt mészárlás, újabb települések létesítése, útzárak felállítása és a romló gazdasági helyzet. Az oslói nyilatkozat izraeli közvélemény általi támogatását elolvasztották a folytatódó palesztin öngyilkos merényletek. 1995 novemberében Jichak Rabint megölte egy szélsőjobboldali zsidó, mert károsnak tartotta a békefolyamatot. Ez a merénylet sokkolta az országot.

Az 1990-es évek végén Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök kivonult Hebronból és aláírt egy memorandumot, amely nagyobb jogkört biztosított a Palesztin Hatóságnak.

Ehud Barak 1999-ben megválasztott miniszterelnök visszavonta az izraeli csapatokat Dél-Libanonból, és megbeszéléseket folytatott Jasszer Arafattal, a Palesztin Hatóság elnökével és Bill Clinton amerikai elnökkel 2000 júliusában, Camp Davidben. A tárgyalások során Barak ismertette a palesztin állam megteremtésére vonatkozó tervét, de Jasszer Arafat elvetette azt. A tárgyalások összeomlása után a palesztinok megindították a második intifádát.

A 2001. évi rendkívüli választásokon Ariel Sharon lett az új miniszterelnök. Hivatali idejében kivonult a Gázai-övezetből és kerítést építtetett a Nyugati Part körül. 2006-ban beteg lett, kómába esett. Hivatalát Ehud Olmert vette át.

2006. július 12-én a Hezbollah rakéta- és aknavető támadásokat indított az izraeli katonai állások és határmenti telepek ellen. Harcosai egy csoportja behatolt izraeli területre és fogságba ejtett két katonát. Válaszként az izraeli légierő csapást mért libanoni célpontokra (utakra és hidakra, valamint Bejrút repülőterére). 40 polgári áldozata volt ennek a légitámadásnak. Erre a Hezbollah lőni kezdte Izrael északi határa mentén a lakott településeket. Végül öthetes háború tört ki, Izraelben második libanoni háború néven emlegetik. A háború után lemondott az izraeli vezérkari főnök, Dan Halutz. 2007. november 27-én Ehud Olmert izraeli miniszterelnök és Mahmúd Abbász palesztin elnök megállapodott, hogy tárgyalásokat kezdenek minden vitás kérdésről és 2008 végéig valamiféle megállapodásra jutnak."

Izrael már egyszer lebombázott egy épülő iráni atomlétesítményt. Most megint arra készül.
Természetesen akkor is és most is önvédelemből.
Ezért írtam az előbb,hogy annakidején amikor Izrael készítette saját atom fegyverét valaki megelőző csapással megakadályozta volna te jogosnak tartanád?

tehát Izraelnek lehet atombombája
tehát az USA-nak Oroszországnak, Franciaországnak, Angliának, Kínának, Indiának, Pakisztánnak lehet atombombája
mert ezek mind békés nagyszerű államalakulatok a demokrácia és az emberség bajnokai

Izrael 60 éve veszi semmibe az ENSZ határozatait élvezve korunk legerősebb hatalmának - az USA - teljes támogatását. A palesztinok sem diplomáciailag, sem fegyverzetileg, pénzügyileg meg végképp nem vehetik fel a versenyt Izraellel, mégis milyen reakciót várhatunk tőlük miközben a zsidó állam előbb elűzött több millió palesztint, majd a maradék területüket is megszállta, az ott élőket mint egy karámban körbekerítette, gazdaságilag ellehetetlenítette, földjeikre és városaikba telepeseket költöztetett?
Még valami, az hogy valaki elítéli egy állam politikáját, még nem jelenti azt, hogy magát a népet is megveti - lásd pl. a SZU és az oroszok vagy a Bush adminisztráció és az amerikaiak esetét, de persze a legkönnyebb leantiszemitázni valakit, ha nincs más érvünk ezen politika védelmére...

A szomorú cica nem foglakozna Iránnal, ha
1. Ahmedinedzsád nem akarná Izraelt permanensen a tengerbe takarítani,
2. Irán nem akarna erőnek erejével uránt dúsítani, és még azt is elutasítani, hogy az oroszok vagy a franciák dúsítsanak neki. Egy békés atomprogramhoz minek kell mindenáron dúsítani?