Nyugdíjrendszer-paradigmák
Nincs egyetlen ideális nyugdíjrendszer, legfeljebb olyan van, amely a döntéshozók értékválasztásához és egy adott ország gazdasági, demográfiai, munkaerő-piaci adottságaihoz és lehetőségeihez a legjobban igazodik. Ezt a választást próbálta megkönnyíteni a Nyugdíj és Időskor Kerekasztal (NYIKA), amikor a jelenlegi szisztéma alternatívájaként öt másik modell bevezetésének hatásait vizsgálta meg – és vetette össze a jelenlegi állapottal. Az alábbiakban e modellezés legfontosabb eredményeit foglaljuk össze, feltüntetve az általuk kínált relatív nyugdíj szintjét is. Utóbbi azt mutatja meg, hogy a mindenkori időskori járandóság az adott évi nettó átlagkereset mekkora hányadának felel meg.
0. Az alapváltozat
Relatív nyugdíj: 67,8
KÉT KÖTELEZŐ PILLÉR. Jelenlegi nyugdíjrendszerünk két kötelező pillére munkanyugdíj, vagyis a nyugellátás fedezete az aktív dolgozók béréből kötelezően fizetendő járulék, illetve a magán-nyugdíjpénztári tagdíj. Az első (állami) pillér úgynevezett felosztó-kirovó elven működik, azaz a mindenkori nyugdíjasok járadékát a mindenkori aktív korosztályok befizetései fedezik. Az összes vizsgált változat közül a legmagasabb relatív nyugdíjszintet a mai modell biztosítja, ám ehhez már most is nemzetközi viszonylatban magas és folyamatosan növekvő bérterhelésre (járulékkulcsra) van szükség. A járulékkulcs és a költségvetés szerepe ebben a modellben a legnagyobb.
EGYRE TÖBB KISZORULÓ. Súlyos probléma, hogy a jelenlegi rendszerből egyre többen kiszorulnak. Ők egyáltalán nem kapnak nyugdíjat, mert nincs elegendő szolgálati idejük. Számuk – bizonytalan becsléssel élve – 100 ezer és 400 ezer fő között alakulhat. A század közepére a GDP további 0,3–0,4 százalékát viheti el az a – nyugdíjrendszeren kívül keletkező – költségvetési kötelezettség, amely ezeket az embereket is megmenti az éhenhalástól, legalább a mai létminimum – (bér)inflációval növelt – értékét juttatva segélyként.
DEFICITRE ÍTÉLVE. A 2009-es parametrikus (csak a rendszeren belüli) változtatások javították az egyenlegre vonatkozó kilátásokat, de állandó járulékkulcs mellett 2035 körül ismét tb-hiány fog kialakulni. A deficit ráadásul onnantól kezdve emelkedő: az évszázad közepére és második felére a költségvetés finanszírozási szükséglete ismét a GDP 3,5–4,5 százaléka lesz. (Megjegyzendő, hogy a hatásvizsgálat a friss, 2009 közepi módosulások közül a nyugdíjak indexálásának módosítását és a korhatáremelések várható hatásait már nem tudta figyelembe venni, emiatt valamivel későbbre csúszhatnak a negatív folyamatok, de ez az összehasonlítást nem befolyásolja, mert a különböző verziók vizsgálata azonos alapokra épült.)
A LEGNAGYOBB MÉRET. A nyugdíjkiadások mértéke folyamatosan nő, a 2013-as GDP-arányos 6 százalékról 2050-re megközelíti a 10 százalékot, az évszázad végére a 13 százalékot. Ez a rendszer a legnagyobb az összes vizsgált paradigma közül.
1. Pontrendszer
Relatív nyugdíj: 67,4
PONTGYŰJTÉS, ARÁNYOSÍTÁS. Egyszerű, áttekinthető, követhető rendszer, amelyben egyéni számlákon pontokat gyűjtenek a dolgozók, és elvileg bármikor tudhatják, hogy adott pontszám mekkora nyugdíjra jogosítaná őket. E paradigma szerint a maival egyező felosztó-kirovó állami nyugdíjpillér megmarad, de annak belső logikája oly módon változik, hogy több járulék után arányosan – igazságosabban – több nyugdíj jár.
JÖVEDELEMPÓTLÁS. A nyugdíjrendszer két alapvető funkciója közül ez a modell az időskori jövedelempótlást helyezi előtérbe, miközben a szegénység enyhítését teljes mértékben a nyugdíjrendszeren kívülre, a segélyezési rendszerekbe utalja.
BÜDZSÉKÍMÉLÉS. A modell bizonyos évjáratoknál magasabb, máshol alacsonyabb relatív nyugdíjat ad az alapváltozathoz képest, de összességében és átlagosan azzal közel egyező a jövedelemhelyettesítés szintje. Ekkora nyugdíj a jelenleginél valamivel kisebb járulékokból fedezhető, és a büdzsé helyzete is jobban alakul, mint napjainkban. A rendszer hiánya 2050 körül 4 százalék alatti szinten stabilizálódik.
KEVÉS KISZORULÓ. A mindössze 5 évben megállapított minimális szolgálati idő miatt kevesebben szorulnak ki ebből a rendszerből, de a rövid szolgálati idő után megállapított nyugdíjak igen alacsonyak. Emiatt itt is szükség van pótlólagos – adófizetői – segélyekre, ennek mértéke hasonló az alapváltozatban jelzetthez. A rendszer mérete, összkiadása is hasonló, enyhén alacsonyabb, mint napjainkban.
2. Csökkentett munkanyugdíj egységes alapnyugdíjjal
Relatív nyugdíj: 66,4
NULLADIK PILLÉR. E paradigma radikálisabb változást feltételez. Megvalósulása esetén a mai társadalombiztosítási (munka-)nyugdíj visszaszorul, megjelenik viszont az úgynevezett nulladik pillér, a rezidensi alapnyugdíj intézménye. (Azért rezidensi, mert az uniós jogszabályok nem engedik meg az alapnyugdíj állampolgársághoz kötését.) A járulékfizetéstől függetlenül, 65 éves kortól mindenkinek járó alapnyugdíj gyakorlatilag az „éhenhalás” ellen véd, összege mai értéken számítva havi 30–40 ezer forint. Ennél a paradigmánál a szegénység enyhítése a mainál fontosabb szempont, miközben szintén kiemelt cél, hogy csökkenjenek a béreket közvetlenül terhelő járulékok és átláthatóbbá váljék a munkanyugdíj rendszere. Ez utóbbi érdekében a társadalombiztosítás a már vázolt pontrendszerben működik.
ÁLLAMI TERHELÉS. Az alapnyugdíj fizetésével együttesen számított költségvetési finanszírozási igény végig a GDP mintegy 1,5 százalékának megfelelő mértékkel magasabb az alapváltozaténál. Az évszázad első és utolsó részében az összes változat közül itt kell az államnak a legmélyebben a zsebébe nyúlnia. A relatív nyugdíjszint tehát úgy marad többé-kevésbé szinten, hogy a járulékkulcsok csökkennek, de a rendszer deficitje nő.
SEGÉLYIGÉNY. A nyugdíjasok „kiszorulása” nem jellemző, mivel itt is elég akár 5 év szolgálati idő megszerzése. Ez esetben természetesen nagyon alacsony a nyugdíj, de ezt a nulladik pillér valamelyest kompenzálja. Mivel azonban az csak 65 éves kortól nyílik meg, szükség van a nyugdíjrendszeren kívüli forrásokból származó segélyekre is. Ezek összege elmarad az előző két változatban mérttől.
KISEBB KULCS. Az átlagos relatív nyugdíjszint összességében az alapváltozatnál valamivel alacsonyabb, a járulékkulcs pedig lényegesen kisebb. A költségvetés feladata kizárólag az alapnyugdíj fizetése; ezt leszámítva, egyéb hiány nem is keletkezik a rendszerben.
3. Névleges egyéni számlás rendszer
Relatív nyugdíj: 56,0
ÁTLÁTHATÓSÁG, MUNKÁRA ÖSZTÖNZÉS. A Svédországban jól működő, és a Fidesz által itthon is favorizált névleges egyéni számlás (Notional Defined Contribution – NDC) paradigmában megmarad a felosztó-kirovó elvű tb-rendszer, de a kapocs a járulékok és a majdani nyugdíjak között a mainál lényegesen szorosabb és átláthatóbb. Több járulék után több nyugdíj is jár, és ezt mindenki a saját egyéni számláján nyomon tudja követni. A nyugdíjat a járulék mértéke is (és nem csak annak alapja) befolyásolja, az egyéni számlán a járuléktömeget tartják nyilván. Biztosítás-matematikailag a legigazságosabb rendszer, amely arra ösztönöz, hogy minél magasabb (legálisan kimutatott) fizetéssel és minél hosszabb ideig maradjon mindenki a munkaerőpiacon. A szegénység enyhítése ennek a változatnak nem alapeleme, de némi védettséget nyújt, hogy 70 éves kortól garantált nyugdíjminimumot kínál.
BÜDZSÉKÍMÉLÉS. Egyedüliként az összes változat közül semmilyen költségvetési finanszírozást nem igényel. Szigorúan annyit oszt szét nyugdíjként, amennyit adott évben járulékként beszedett, és egy beépített kiegyenlítő mechanizmus révén automatikusan stabilizálja a rendszert. Ezáltal az évszázad közepén a GDP 4–8 százalékának, a század végén 2–6 százalékának megfelelő költségvetési kiadással lesz olcsóbb, mint a többi paradigma.
ALACSONY RELATÍV SZINT. A többi változathoz képest jelentősen, 10–20 százalékkal alacsonyabb relatív nyugdíjat nyújt, amely időben is nagyobb ingadozásokat mutathat, mint a többi paradigma esetében.
KILÉPÉSI KORLÁT. Az időskori segélyezés kérdése kevésbé merül fel, annak ellenére, hogy a relatív nyugdíjak szintje itt a legalacsonyabb. Ennek oka az, hogy az NDC-rendszer egy minimális nyugdíjszint elérése előtt, 70 éves korig nem engedi nyugdíjba az aktívakat. (A többi változatban 62 éves korban nyugdíjba vonulhat mindenki, legfeljebb segélyezésre szorul.) A rendszer mérete, összkiadása lényegesen elmarad az alapváltozatétól és a többi paradigmáétól.
4. Csak magánnyugdíj
Relatív nyugdíj: 63,1
LEÉPÜLŐ FELOSZTÓ-KIROVÓ. Radikális változat, amelyben fokozatosan leépül a felosztó-kirovó rendszer. Hosszú átmenetet követően kizárólag a magán-nyugdíjpénztári pillér marad fenn – az állami pillér pedig addig is NDC rendszerűvé alakul, hogy áttekinthetőbb legyen és erősebben ösztönözzön a legális munkavégzésre. Ebben a modellben is belép 70 éves korban a garantált minimumnyugdíj. Kevesebb relatív nyugdíjat ad, mint az NDC rendszer kivételével a többi modell: az első és a második pillér együttesen is mintegy 5 százalékponttal alacsonyabb jövedelem-helyettesítést eredményez, mint az alapváltozat.
ÁTMOZGATOTT JÁRULÉK. Mivel fokozatosan leépül a tb-nyugdíj, a tb-járulék is szépen elolvad. Az elvonás ugyanakkor fennmarad, csak magánpénztári tagdíjjá válik. A modellben – a legtöbb más paradigmához hasonlóan – stabilan beszedett 35 százalék körüli járulék (rokkantnyugdíjjal együtt) megoszlása tehát folyamatosan változik: 15 évente nő a pénztári tagdíj aránya és csökken az első pillér súlya a járulékfizetésben.
TÁVLATI KÖNNYÍTÉS. Segélyezésre itt is szükség van, az alapváltozathoz hasonló mértékben. A paradigma a teljes rendszer méretén érdemben nem változtat, bár az évszázad végére az összkiadások az alapváltozaténál a GDP 1,5 százalékának megfelelő összeggel már alacsonyabbak.
HOSSZÚ ÁTMENET. Ebben az esetben az alapvető kérdés az átmenet finanszírozása, és a szerzett jogok elismerése. Az első pillér leépítése hosszú évtizedekre komoly költségvetési hiányt generál: 2050-re a GDP arányában az évi 7 százalékot is eléri a deficit, és innen csökken a század végére alacsony, 1,6 százalékos szintre. Az átmenet vége felé, 2085-öt követően viszont már az NDC modell után ebben a változatban lesz a legkisebb
a hiány.
5. Csak alapnyugdíj
Relatív nyugdíj:63,7%
CSAK SZEGÉNYSÉGENYHÍTÉS. Végletes megoldás, amelyben a jelenlegi első és második pillér egy az egyben megszűnik. A kötelező munkanyugdíj, vagyis a járulékfizetéssel finanszírozott társadalombiztosítási öregségi nyugellátás és a magánnyugdíjpénztárak sem szerepelnek távlatilag a modellben. E szerint kizárólag a szegénység enyhítése az állam feladata, míg az időskori jövedelempótlást az egyéni gondoskodásra bízza (ahol persze az állam feladata a szabályozórendszer kialakítása és működtetése). Ebben a paradigmában tehát – igen hosszú, mintegy 120 éves átmenet után – a nyugdíjat, a jövedelemhelyettesítést kizárólag a nulladik pillér (az alapnyugdíj) és a harmadik, önkéntes megtakarításokat tartalmazó pillér biztosítja, ahol az utóbbi szerepének sokkal jelentősebbnek kell lennie ahhoz, hogy az időskori jövedelem valóban megfelelő színvonalú legyen.
JÁRULÉK NÉLKÜL. Az alapnyugdíj fedezete kizárólag adóbevétel, így végső soron járulékfizetésre sincs szükség. Az alapvető kérdés itt is a hosszú átmenet finanszírozása és a szerzett jogok elismerése. Az évszázad közepén a modell GDP-arányosan körülbelül 8 százalékkal, a század végén pedig 5 százalékkal terheli a költségvetést, így 2040 és 2085 között ez a paradigma igényli a legmagasabb költségvetési finanszírozást (a korábbi, illetve a későbbi időszakban ez a 2. paradigmáról mondható el).
MINIMUMJUTTATÁS. Szintén kulcskérdés az alapnyugdíj színvonalának megválasztása, ami meghatározza, hogy milyen fokú az időskori szegénység enyhítése, és ennek mekkora a finanszírozási szükséglete. Ebben a rendszerben kevesen szorulnak segélyre, hiszen az alapnyugdíj mindenkinek jár. Önmagában azonban ez a juttatás hozzávetőlegesen csak annyi nyugdíjat biztosít mindenkinek, mint – más változatok esetén – a nyugdíjrendszeren kívülről érkező időskori szociális segély.
MÉRETZSUGORÍTÁS. A rendszer méretét visszaszorítja ez a változat. A század végén a GDP 5 százalékát teszik ki a nyugdíjkiadások, és mivel ez még nem az átmenet vége, a végső kiadási szint ennél alacsonyabbra áll be. (A jelenlegi rendszer 2,5-szer nagyobb kiadások mellett sem nyújt teljes lefedettséget, igaz ebben a relatív nyugdíjak szintje sokkal magasabb, és a jövedelemhelyettesítés is a kötelező rendszer feladata.)
Nincs egyetlen ideális nyugdíjrendszer, legfeljebb olyan van, amely a döntéshozók értékválasztásához és egy adott ország gazdasági, demográfiai, munkaerő-piaci adottságaihoz és lehetőségeihez a legjobban igazodik. Ezt a választást próbálta megkönnyíteni a Nyugdíj és Időskor Kerekasztal (NYIKA), amikor a jelenlegi szisztéma alternatívájaként öt másik modell bevezetésének hatásait vizsgálta meg – és vetette össze a jelenlegi állapottal. Az alábbiakban e modellezés legfontosabb eredményeit foglaljuk össze, feltüntetve az általuk kínált relatív nyugdíj szintjét is. Utóbbi azt mutatja meg, hogy a mindenkori időskori járandóság az adott évi nettó átlagkereset mekkora hányadának felel meg.
0. Az alapváltozat
Relatív nyugdíj: 67,8
KÉT KÖTELEZŐ PILLÉR. Jelenlegi nyugdíjrendszerünk két kötelező pillére munkanyugdíj, vagyis a nyugellátás fedezete az aktív dolgozók béréből kötelezően fizetendő járulék, illetve a magán-nyugdíjpénztári tagdíj. Az első (állami) pillér úgynevezett felosztó-kirovó elven működik, azaz a mindenkori nyugdíjasok járadékát a mindenkori aktív korosztályok befizetései fedezik. Az összes vizsgált változat közül a legmagasabb relatív nyugdíjszintet a mai modell biztosítja, ám ehhez már most is nemzetközi viszonylatban magas és folyamatosan növekvő bérterhelésre (járulékkulcsra) van szükség. A járulékkulcs és a költségvetés szerepe ebben a modellben a legnagyobb.
EGYRE TÖBB KISZORULÓ. Súlyos probléma, hogy a jelenlegi rendszerből egyre többen kiszorulnak. Ők egyáltalán nem kapnak nyugdíjat, mert nincs elegendő szolgálati idejük. Számuk – bizonytalan becsléssel élve – 100 ezer és 400 ezer fő között alakulhat. A század közepére a GDP további 0,3–0,4 százalékát viheti el az a – nyugdíjrendszeren kívül keletkező – költségvetési kötelezettség, amely ezeket az embereket is megmenti az éhenhalástól, legalább a mai létminimum – (bér)inflációval növelt – értékét juttatva segélyként.
DEFICITRE ÍTÉLVE. A 2009-es parametrikus (csak a rendszeren belüli) változtatások javították az egyenlegre vonatkozó kilátásokat, de állandó járulékkulcs mellett 2035 körül ismét tb-hiány fog kialakulni. A deficit ráadásul onnantól kezdve emelkedő: az évszázad közepére és második felére a költségvetés finanszírozási szükséglete ismét a GDP 3,5–4,5 százaléka lesz. (Megjegyzendő, hogy a hatásvizsgálat a friss, 2009 közepi módosulások közül a nyugdíjak indexálásának módosítását és a korhatáremelések várható hatásait már nem tudta figyelembe venni, emiatt valamivel későbbre csúszhatnak a negatív folyamatok, de ez az összehasonlítást nem befolyásolja, mert a különböző verziók vizsgálata azonos alapokra épült.)
A LEGNAGYOBB MÉRET. A nyugdíjkiadások mértéke folyamatosan nő, a 2013-as GDP-arányos 6 százalékról 2050-re megközelíti a 10 százalékot, az évszázad végére a 13 százalékot. Ez a rendszer a legnagyobb az összes vizsgált paradigma közül.
1. Pontrendszer
Relatív nyugdíj: 67,4
PONTGYŰJTÉS, ARÁNYOSÍTÁS. Egyszerű, áttekinthető, követhető rendszer, amelyben egyéni számlákon pontokat gyűjtenek a dolgozók, és elvileg bármikor tudhatják, hogy adott pontszám mekkora nyugdíjra jogosítaná őket. E paradigma szerint a maival egyező felosztó-kirovó állami nyugdíjpillér megmarad, de annak belső logikája oly módon változik, hogy több járulék után arányosan – igazságosabban – több nyugdíj jár.
JÖVEDELEMPÓTLÁS. A nyugdíjrendszer két alapvető funkciója közül ez a modell az időskori jövedelempótlást helyezi előtérbe, miközben a szegénység enyhítését teljes mértékben a nyugdíjrendszeren kívülre, a segélyezési rendszerekbe utalja.
BÜDZSÉKÍMÉLÉS. A modell bizonyos évjáratoknál magasabb, máshol alacsonyabb relatív nyugdíjat ad az alapváltozathoz képest, de összességében és átlagosan azzal közel egyező a jövedelemhelyettesítés szintje. Ekkora nyugdíj a jelenleginél valamivel kisebb járulékokból fedezhető, és a büdzsé helyzete is jobban alakul, mint napjainkban. A rendszer hiánya 2050 körül 4 százalék alatti szinten stabilizálódik.
KEVÉS KISZORULÓ. A mindössze 5 évben megállapított minimális szolgálati idő miatt kevesebben szorulnak ki ebből a rendszerből, de a rövid szolgálati idő után megállapított nyugdíjak igen alacsonyak. Emiatt itt is szükség van pótlólagos – adófizetői – segélyekre, ennek mértéke hasonló az alapváltozatban jelzetthez. A rendszer mérete, összkiadása is hasonló, enyhén alacsonyabb, mint napjainkban.
2. Csökkentett munkanyugdíj egységes alapnyugdíjjal
Relatív nyugdíj: 66,4
NULLADIK PILLÉR. E paradigma radikálisabb változást feltételez. Megvalósulása esetén a mai társadalombiztosítási (munka-)nyugdíj visszaszorul, megjelenik viszont az úgynevezett nulladik pillér, a rezidensi alapnyugdíj intézménye. (Azért rezidensi, mert az uniós jogszabályok nem engedik meg az alapnyugdíj állampolgársághoz kötését.) A járulékfizetéstől függetlenül, 65 éves kortól mindenkinek járó alapnyugdíj gyakorlatilag az „éhenhalás” ellen véd, összege mai értéken számítva havi 30–40 ezer forint. Ennél a paradigmánál a szegénység enyhítése a mainál fontosabb szempont, miközben szintén kiemelt cél, hogy csökkenjenek a béreket közvetlenül terhelő járulékok és átláthatóbbá váljék a munkanyugdíj rendszere. Ez utóbbi érdekében a társadalombiztosítás a már vázolt pontrendszerben működik.
ÁLLAMI TERHELÉS. Az alapnyugdíj fizetésével együttesen számított költségvetési finanszírozási igény végig a GDP mintegy 1,5 százalékának megfelelő mértékkel magasabb az alapváltozaténál. Az évszázad első és utolsó részében az összes változat közül itt kell az államnak a legmélyebben a zsebébe nyúlnia. A relatív nyugdíjszint tehát úgy marad többé-kevésbé szinten, hogy a járulékkulcsok csökkennek, de a rendszer deficitje nő.
SEGÉLYIGÉNY. A nyugdíjasok „kiszorulása” nem jellemző, mivel itt is elég akár 5 év szolgálati idő megszerzése. Ez esetben természetesen nagyon alacsony a nyugdíj, de ezt a nulladik pillér valamelyest kompenzálja. Mivel azonban az csak 65 éves kortól nyílik meg, szükség van a nyugdíjrendszeren kívüli forrásokból származó segélyekre is. Ezek összege elmarad az előző két változatban mérttől.
KISEBB KULCS. Az átlagos relatív nyugdíjszint összességében az alapváltozatnál valamivel alacsonyabb, a járulékkulcs pedig lényegesen kisebb. A költségvetés feladata kizárólag az alapnyugdíj fizetése; ezt leszámítva, egyéb hiány nem is keletkezik a rendszerben.
3. Névleges egyéni számlás rendszer
Relatív nyugdíj: 56,0
ÁTLÁTHATÓSÁG, MUNKÁRA ÖSZTÖNZÉS. A Svédországban jól működő, és a Fidesz által itthon is favorizált névleges egyéni számlás (Notional Defined Contribution – NDC) paradigmában megmarad a felosztó-kirovó elvű tb-rendszer, de a kapocs a járulékok és a majdani nyugdíjak között a mainál lényegesen szorosabb és átláthatóbb. Több járulék után több nyugdíj is jár, és ezt mindenki a saját egyéni számláján nyomon tudja követni. A nyugdíjat a járulék mértéke is (és nem csak annak alapja) befolyásolja, az egyéni számlán a járuléktömeget tartják nyilván. Biztosítás-matematikailag a legigazságosabb rendszer, amely arra ösztönöz, hogy minél magasabb (legálisan kimutatott) fizetéssel és minél hosszabb ideig maradjon mindenki a munkaerőpiacon. A szegénység enyhítése ennek a változatnak nem alapeleme, de némi védettséget nyújt, hogy 70 éves kortól garantált nyugdíjminimumot kínál.
BÜDZSÉKÍMÉLÉS. Egyedüliként az összes változat közül semmilyen költségvetési finanszírozást nem igényel. Szigorúan annyit oszt szét nyugdíjként, amennyit adott évben járulékként beszedett, és egy beépített kiegyenlítő mechanizmus révén automatikusan stabilizálja a rendszert. Ezáltal az évszázad közepén a GDP 4–8 százalékának, a század végén 2–6 százalékának megfelelő költségvetési kiadással lesz olcsóbb, mint a többi paradigma.
ALACSONY RELATÍV SZINT. A többi változathoz képest jelentősen, 10–20 százalékkal alacsonyabb relatív nyugdíjat nyújt, amely időben is nagyobb ingadozásokat mutathat, mint a többi paradigma esetében.
KILÉPÉSI KORLÁT. Az időskori segélyezés kérdése kevésbé merül fel, annak ellenére, hogy a relatív nyugdíjak szintje itt a legalacsonyabb. Ennek oka az, hogy az NDC-rendszer egy minimális nyugdíjszint elérése előtt, 70 éves korig nem engedi nyugdíjba az aktívakat. (A többi változatban 62 éves korban nyugdíjba vonulhat mindenki, legfeljebb segélyezésre szorul.) A rendszer mérete, összkiadása lényegesen elmarad az alapváltozatétól és a többi paradigmáétól.
4. Csak magánnyugdíj
Relatív nyugdíj: 63,1
LEÉPÜLŐ FELOSZTÓ-KIROVÓ. Radikális változat, amelyben fokozatosan leépül a felosztó-kirovó rendszer. Hosszú átmenetet követően kizárólag a magán-nyugdíjpénztári pillér marad fenn – az állami pillér pedig addig is NDC rendszerűvé alakul, hogy áttekinthetőbb legyen és erősebben ösztönözzön a legális munkavégzésre. Ebben a modellben is belép 70 éves korban a garantált minimumnyugdíj. Kevesebb relatív nyugdíjat ad, mint az NDC rendszer kivételével a többi modell: az első és a második pillér együttesen is mintegy 5 százalékponttal alacsonyabb jövedelem-helyettesítést eredményez, mint az alapváltozat.
ÁTMOZGATOTT JÁRULÉK. Mivel fokozatosan leépül a tb-nyugdíj, a tb-járulék is szépen elolvad. Az elvonás ugyanakkor fennmarad, csak magánpénztári tagdíjjá válik. A modellben – a legtöbb más paradigmához hasonlóan – stabilan beszedett 35 százalék körüli járulék (rokkantnyugdíjjal együtt) megoszlása tehát folyamatosan változik: 15 évente nő a pénztári tagdíj aránya és csökken az első pillér súlya a járulékfizetésben.
TÁVLATI KÖNNYÍTÉS. Segélyezésre itt is szükség van, az alapváltozathoz hasonló mértékben. A paradigma a teljes rendszer méretén érdemben nem változtat, bár az évszázad végére az összkiadások az alapváltozaténál a GDP 1,5 százalékának megfelelő összeggel már alacsonyabbak.
HOSSZÚ ÁTMENET. Ebben az esetben az alapvető kérdés az átmenet finanszírozása, és a szerzett jogok elismerése. Az első pillér leépítése hosszú évtizedekre komoly költségvetési hiányt generál: 2050-re a GDP arányában az évi 7 százalékot is eléri a deficit, és innen csökken a század végére alacsony, 1,6 százalékos szintre. Az átmenet vége felé, 2085-öt követően viszont már az NDC modell után ebben a változatban lesz a legkisebb
a hiány.
5. Csak alapnyugdíj
Relatív nyugdíj:63,7%
CSAK SZEGÉNYSÉGENYHÍTÉS. Végletes megoldás, amelyben a jelenlegi első és második pillér egy az egyben megszűnik. A kötelező munkanyugdíj, vagyis a járulékfizetéssel finanszírozott társadalombiztosítási öregségi nyugellátás és a magánnyugdíjpénztárak sem szerepelnek távlatilag a modellben. E szerint kizárólag a szegénység enyhítése az állam feladata, míg az időskori jövedelempótlást az egyéni gondoskodásra bízza (ahol persze az állam feladata a szabályozórendszer kialakítása és működtetése). Ebben a paradigmában tehát – igen hosszú, mintegy 120 éves átmenet után – a nyugdíjat, a jövedelemhelyettesítést kizárólag a nulladik pillér (az alapnyugdíj) és a harmadik, önkéntes megtakarításokat tartalmazó pillér biztosítja, ahol az utóbbi szerepének sokkal jelentősebbnek kell lennie ahhoz, hogy az időskori jövedelem valóban megfelelő színvonalú legyen.
JÁRULÉK NÉLKÜL. Az alapnyugdíj fedezete kizárólag adóbevétel, így végső soron járulékfizetésre sincs szükség. Az alapvető kérdés itt is a hosszú átmenet finanszírozása és a szerzett jogok elismerése. Az évszázad közepén a modell GDP-arányosan körülbelül 8 százalékkal, a század végén pedig 5 százalékkal terheli a költségvetést, így 2040 és 2085 között ez a paradigma igényli a legmagasabb költségvetési finanszírozást (a korábbi, illetve a későbbi időszakban ez a 2. paradigmáról mondható el).
MINIMUMJUTTATÁS. Szintén kulcskérdés az alapnyugdíj színvonalának megválasztása, ami meghatározza, hogy milyen fokú az időskori szegénység enyhítése, és ennek mekkora a finanszírozási szükséglete. Ebben a rendszerben kevesen szorulnak segélyre, hiszen az alapnyugdíj mindenkinek jár. Önmagában azonban ez a juttatás hozzávetőlegesen csak annyi nyugdíjat biztosít mindenkinek, mint – más változatok esetén – a nyugdíjrendszeren kívülről érkező időskori szociális segély.
MÉRETZSUGORÍTÁS. A rendszer méretét visszaszorítja ez a változat. A század végén a GDP 5 százalékát teszik ki a nyugdíjkiadások, és mivel ez még nem az átmenet vége, a végső kiadási szint ennél alacsonyabbra áll be. (A jelenlegi rendszer 2,5-szer nagyobb kiadások mellett sem nyújt teljes lefedettséget, igaz ebben a relatív nyugdíjak szintje sokkal magasabb, és a jövedelemhelyettesítés is a kötelező rendszer feladata.)
Kínos hiba: oda a nyugdíj nagy része, ezrek maradtak hoppon
Ugrás a cikkheza teljes cikk: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=5&i=122562